Hoppa till huvudinnehåll
Ungern
9 min läsning

Történet, mindig ugyanarról

Krafiáth Orsolya 13 mars 2018

1. Alaphang

“Azért feministáskodik, mert rusnya!” Komment egy rólam készült előnytelen kép alatt.

1996, ősze, a bölcsészbüfében hatalmas a hangzavar. Elmúlt öt óra, tehát adtak már piát is, elkezdtünk hát alapozgatni, noha hosszúnak ígérkezett az este, az egyetemi lapunk szerkesztőségi ülése mindig éjbe nyúlt. A fiúk - mert rajtam kívül csak fiúk voltak a lapnál - lassan elzavarták a barátnőiket, akik lassú, méla vánszorgással távoztak, csípőringatva, hátat hosszan mutatva, szoknyát kissé fellibbentve, szexin. Mintha az utolsó pillanatig, a küszöbig arra várnának, hogy valaki visszahívja őket. De nem, nem és nem, a csajok csak bezavarnak, menniük kell. Ezek a csajok engem mindig elintéztek egy-egy megvető oldalpillantással, amiben szándékuk szerint az villogott, hogy dehogy irigyek ők, dehogy féltékenyek, hogy is lennének egy ilyenre mint én? A kékharisnyára, akivel, ha nem írna verseket, ezek a pompás kanok - akiket ők birtokolnak testestül-lelkestül - szóba sem állnának. Nincs rajtam smink, a szoknyám hosszú, takargatom magam. Nehogy azt gondolják, hogy. Mit is? Magam sem tudom. De valahogy illetlennek érzem, hogy csinos vagyok, hogy tetszem. Elfogadom, hogy úgy csak fogadtak el, hogy fiúvá avattak. (Meg kellett innom velük egy matrózfröccsöt, azaz négy deci sört egy deci rummal. Kibírtam.) Elfogadom, hogy sokszor elmondják: te erre és erre a fontos eseményre csak azért jössz velünk, mert a szervezők szerint kell egy csaj is. Elfogadom, hogy rendre megjegyzik, hogy ‘annak ellenére, hogy nő vagyok, egészen érdekes, amit csinálok’. És elfogadom, hogy mikor én kapom az első díjat a csapatból, hosszan vitatkozzanak a fejem felett. Hogy lehet, azért kapta, mert a nőügy, amiről írt, most érdekes és aktuális! Lehet, azért kapta, mert már egy nőt is kellett díjazni. Lehet, hogy azért, mert esetleg a zsűrielnők bele van zúgva, múltkor is akkora szemekkel leste, mint egy levesestál! Ám az az érv, hogy esetleg jó volt, amit írtam, fel sem merült. Nem baj, gondoltam, édesek vagytok, kisfiúk, pár év és felnőttök és minden megváltozik.

2. A brancs

„Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk” Kövér László, a magyar Országgyűlés házelnöke, 2015, Fidesz kongresszus

“Itt az idő! Megalakult a Férfiak Klubja, hogy felszínre hozhassuk a valódi férfiértékeket. Veletek, közösen” – indult el a mozgalom pár éve, és rögtön a kezdetek kezdetén több tízezreket állítottak csatasorba. “Férfiak, tartsuk meg a felségterületeinket!” - kiabálták. “Hol vannak az igazi nők, és hol az igazi férfiak?!” - kérdezték kétségbeesve. De nem sokáig szomorkodtak, mert egységben az erő, zeng és zúg a férfikórus, lobog a zászló, rajta hatalmas oroszlánfej. Az erő, a hatalom szimbóluma. A Nap szimbóluma. “A régiek szerint a Nap a Férfit, a Hold a Nőt jelképezi. Férfi-nő viszonylatban, a jellegek viszonylatában fontos: a Hold attól fénylik, hogy a Nap beragyogja Őt. Így lesz a világ működése kerek és egész. Nincs vita, hogy ki ragyog jobban, ki volt előbb, ki a hasznosabb…” - írják és vallják. És a nők hálásan bújnak biztonságot sugárzó, erőteljes mellkasukhoz, és idült mosollyal az ajkukon mennek és készítik a vacsorát, dorgálják a gyerekeket, majd mosogatnak, takarítanak és előmelegítik a hitvesi ágyat. És megérett az idő! 2017 az Igazi Férfak nagy éve volt. Minden szervezet életében mérföldkő, ha a kormányzat melléjük áll, boldogok hát a férfiak, legalábbis az igaziak, hiszen bírják már pártunk és kormányunk bizalmát, egyetértését, szeretetét. Olyannyira, hogy a kerületekkel karöltve faültetésbe kezdtek! Novemberben el is ültették az első Férfi Felelősség Fáját, Budapest 11. kerületében. Kint volt mindenki az önkormányzattól, teli lett a sajtó! És mostantól együtt gondozzák a ma még védtelen facsemetét, azaz a gondolatot, aminek minden valamire való magyar nő fejében is ki kell hajtani! “A férfiasság mint érték veszendőbe megy, az egyedülálló anyukák legnagyobb igyekezetük mellett is eltorzulnak, és a következő generációkra ez öröklődik!” - sóhajt A Férfiak Klubja elnöke. De ekkora támogatottsággal már nem kell félnie! Lám, terjed az ige, december 15-én már díjat is oszthattak, először adták át a Gránit Oroszlán Példakép díjakat, a Férfiak Klubja kitüntetéseit, természetesen igazi férfiaknak. Jó így élni. Tudni, hol a helyünk. Ugye?

3. Tahóság-mix

“Pénz számolva, asszony verve jó!” Magyar közmondás

Egy hölgy érkezik Magyarországra, ezért nem ragaszkodunk semmihez” – felel pajkos félmosollyal Orbán Viktor, mikor arról faggatják, milyen témákról akar beszélgetni Angela Merkellel, aki másnap érkezik hazánkba. Lánya esküvőjére készülvén pedig így beszél: "A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég…. Elsődleges célom a szertartáson, hogy ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga.” “Az ország azé, aki teliszüli” - szögezi le Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök. „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem” - nyilatkozza az énekes-ikon, Ákos. “Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne.” - állítja az akkor még miniszterelnök Gyurcsány Ferenc. Varga István (Fidesz) pedig eképp nyilatkozott meg, mikor 2012-ben a családi erőszak ügyét tárgyalták a Parlementben: “Talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ám a korona az azóta önálló kifejezéssé is vált vakkomondor esete lett. Az ügy egyszerű: egy beivott fideszes polgármester agyba-főbe verte a nejét, Terikét, majd védekezésként (összekacsintva a komákkal) azzal védekezett, hogy dehogy történt itt bántalmazás! Terike elesett az elé támolygó vak komondorban! És a bunkó bugrisok összezártak, bevédték a nőverőt, aki jó ideig a posztját is megtarthatta. Az ügy vége pitiáner pénzbírság lett, amit a remek férfi nagyon sajnált. Könnyes szemmel mondta bele a kamerákba, hogy családi összefogással fogják majd kifizetni. Nyilván Terike is belead majd, elvégre ő okozta a bajt magának: minek kellett panaszkodni, kiteregetnie a családi szennyest! Így hát már mindenki tudja Magyarországon, mennyit ér egy nő bevert arca. És senki nem csodálkozik, ha megengedhető lesz a megengedhetetlen, elfogadott az

4. Cérnahang

“A világon általában a nők valamivel boldogabbak, mint a férfiak. Magyarországon azonban ez fordítva van, sőt a magyar nők a legboldogtalanabbak, verve a dél-afrikaiakat és az indiaiakat is” Egy 2014-ben nyilvánosságra hozott OECD kutatás összefoglalójából

Hat férfi és egy nő (én) a stúdióban. Ordítás (nem én), vádaskodás (nem én), értetlenkedés (nem én), elnémulás (én). Pár napja robbant a metoo, hörögnek a megmondóemberek, mutogatnak, szinte fulladoznak igazuk tudatában, sípol a tüdejük, egyiküknek nagyon piros lesz a feje, úgy szúrja oda: “Ez csak hisztéria, olyan nincs, hogy valaki húsz évig nem beszél az ilyesmiről! És pont ti, nők, akiknek amúgy be nem áll a szájatok!” Nincs ilyen, nem létezik, abszurdum, visszhangozzák, bólogatnak hozzá, összekacsintanak. Alig kapok szót, úgy mondom el a saját történetem. Nem nagy történet, csak éppen jellemző és gusztustalan: egy hét éves kislány (én) fejét simogatja a nagymama albérlője, miközben maszturbál. És a kislány nem beszél róla több mint harminc évig senkinek. Mert ha eszébe jut (mert álmodik róla, vagy csak ösztönösen összerándul, ha valaki meg karja érinteni váratlanul az arcát), úgy tesz, mintha ez nem lenne, hiszen ilyen nem létezik, ez abszurdum. Én vagyok az a kislány, ezt tudom. Nem én vagyok, távolítom magamtól, ennek a kislánynak (annak a kislánynak) lenni szégyenletes, bűnös, elviselhetetlen. Most, hogy hangosan elmesélem az ő (én) történetét, kicsit jobb. Eleinte remeg a hangom, majd mivel túl kell beszéljem a fel-felhördülő férfiakat, egyre erősebben csak mondom és mondom. Az egyik beszélgetőtárs kétkedő arcot vág, tessék, megint a stúdióba eresztettek egy nagy mesélőt, ebből egy szó nem igaz. A másik verni kezdi az asztalt, hogy most már aztán tényleg elég a nyivákolásból, mindenki elővesz majd mindenféle piszlicsáré hülyeséget, és mi lesz a végén velük, férfiakkal?! Már eddig is arra ment minden, hogy kasztráljuk őket, most már börtönbe is vágnánk az egész kompániát egy kedves szóért! A harmadik csak hümmög, és halkan megjegyzi, hogy ő már elmúlt ötven, lehet nem érti a mai idők szavát, de meggyőződése, hogy bizony korábban örültek a csajok, ha jól megfogdosták őket, sőt, megsértődtek, ha valaki nem lett alaposan megmolesztálva! (Bólogatás, helyeslés.) Az meg, hogy valaki előkapja a farkát, ne legyen már probléma! Már az is baj, ha egy férfi átugrik pár udvarlási lépcsőfokot? A vége úgyis mindig ugyanaz, minek komédiázni? Közbeszólnék, nem megy, integetnek, vége a műsoridőnek. Megint megjelenik egy csomó írás erről az adásról is, a legkedvesebb bók felém, hogy biodíszletnek és agyhalott feministának neveznek. És én szégyellem, hogy már attól boldog vagyok, hogy megszólalhattam egyáltalán. A kínos boldogság pedig mintha nem is boldogság lenne, így hát hiába akarom görcsösen, nem javítja a statisztikákat.

5. Vég, szó

“A Szabadfogás című műsorral alapvetően nincs bajom. Karafiáth Orsolyával sincs. Csupán rögzítettem a női bájakra építő látványt, ami nyilván nincs ellenére a műsor készítőinek, minthogy az is nézettségnövelő tényező. Szerintem emiatt, nem pedig megjegyzései okán szerepeltetik és fizetik a műsorban a hölgyet, akivel a kevésbé kirívó megjelenésű korábbi női szereplőket cserélte le a produkció.” Televíziós kritika, részlet

2017, december. A sok mocskolódás és személyes fenyegetés után egy kormányzati lapban (888.hu) már nyílt uszítás is megjelenhet: “És jó az ATV hölgykoszorújának, Papp Réka Kingának, Karafiáth Orsinak meg a többinek, akik érdekes bogárként, szeretetre méltó kutyuliként tekintenek a bevándorlókra, miközben a legjobb úton vannak afelé, hogy életük vége felé egy nekrofil olajbogyó-kereskedő ötös számú ágyasai legyenek. (…) India, Pakisztán mélyén meg úgy megy ez, hogy a vének tanácsa dobókockával, sorshúzással összesorsolja a fiúkat és lányokat, lehetőleg még gyerekkorban összeadják őket, mert az úgy jó, aztán ha bármi gikszer van, talak, talak, talak, és asszonyka takarodik, ahova tetszik neki, lehetőleg a temetőbe. Nem mondom, hogy ezzel baj van, engem minden népszokás nagyon érdekel, de ugyanezt a nyitottságot Rékakingától és Orsitól is elvárom. Különben közéleti talak, talak, talakot rendezünk, és az nagyon csúnya műsor lesz.” A titulosom idézőjeles vagy úgynevezett művésznővé változott, kiadva a kilövési engedély, megadva az alaptónus. És aki eddig megelégedett azzal, hogy a a műveimet elintézi olyan jelzőkkel, hogy ‘bugyilíra’ (versek), ‘ultrafeminista picsogás’ (próza és publicisztika), már meg is foszthat mindenemtől. Férfi kollégákról nem mernek így beszélni. Miért? És miért nem hiszem már, hogy mindez megváltozik?

Like what you read?

Take action for freedom of expression and donate to PEN/Opp. Our work depends upon funding and donors. Every contribution, big or small, is valuable for us.

Ge en gåva på Patreon
Fler sätt att engagera sig

Sök