Svante Weyler Kertész Imrével találkozik
Számtalan meg tudtam akadályozni meg a svéd médiától érkezö kérdéseket, és amelyeket nem sikerült, saját maga utasította vissza. Kertész Imre belfáradt a magyar belpolitika értékelésébe. Mi, akik ismerjük őt, tudjuk, hogy nem szokta titokban tartani véleményét, hiszen negyven év kommunista diktatúra alatt edződött iróvá becsületét megtartva, tisztában van azzal is, hogyan közvetíti a magyar média az ő kijelentéseit. Eltorzítják, hamisan idézik, mindent megtesznek azért, hogy ezt a ”zsidó” Nobel-díjast úgy mutassák fel, mintha ő a saját fészkébe piszkítana.
S mégis, velem és Håkan Pienowskival kivételt tesz, nem saját magunkért, hanem a PEN és a svéd Akadémia kérésére. Az Akadémia, amely nemcsak dicsőséget adományozott és olvasókat, hanem sikerével együtt egyfajta elefántbőrt is adott neki, hogy a magyar nacionalisták közönséges támadásaitól megvédje őt.
Érkezésünkkor nincs a legjobb állapotban, több éves Parkinson kórja ismét fellángolt, ma rosszabbul van mint lenni szokott, de annak ellenére, hogy a 60 perces interjú nehezére esik, nem akarja lemondani. Szokásához híven nem mindig könnyédén követhető történelmi kilengésekkel tarkítja a besélgetést és konkrét véleményekkel a mai magyországi állapotokról. Kertész bánata az, hogy ő alapvetően elég konzervatív, a kommunizmus örökre megfosztotta őt mindféle ártatlan radikalizmustól, de az a jobboldal, amely ma Magyarországot irányítja, természetesen nem felel meg poltikai ideáljának; mihelyt felbukkan egy csipetnyi antiszemitizmus a politikában, ösztönei felébrednek. Az antiszemiták zsidókat akarnak gyilkolni – mondja Kertész. Ne legyenek illuzióink egy féle modern, alkalmazott antiszemitizmusról.
Az interjú vége felé megenyhül, megkérjük, hogy olvasson fel a ”Sorstalanság” cimü könyvéből. Most ismét író, nem követelhetünk tőle gyülöletteljes véleményeket. S amikor feleségével, Magdával együtt kilép a tavaszi napfényben Berlin fölött lebegő erkélyére, ugyanolyan fiatalnak látszik, mint amikor, több mint 10 évvel ezelőtt egy jéghideg Stockholmban először találkoztunk. És ismét akkor megnyugodtam.
Kertész Imre, zsidó származású magyar iró Budapesten született 1929-ben. 15 éves korában, 1944-ben Auschwitzba deportálták, majd rövid idő után Buchenwaödba. Egy évvel később, 1945-ben menekült meg onnan. Kertész hamarosan vissztért Magyarországra ahol újságíróként dolgozott és német írók magyarra fordításával foglalkozott.
1975-ben Magyarországon jelent meg önéletrajzi regénye, a ”Sorstalanság”, mely leghíresebb műve. A regény kiadásakor nem váltott ki nagy figyelmet, de a kommunizmus összeomlása után figyeltek fel rá és majd lassacskán Európában is. 2002-ben Kertészt a Svéd Akadémia Nobel-díjat adományozta neki a következő indoklással : ”Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész jelenleg Berlinben él.
